Para-ara 1.

Azt hiszem, beparáztam. Nem attól, hogy nem lesz idő mindenre, mert még rengeteg időnk van. És nem is attól, hogy jól döntöttem-e, mert tudom, hogy igen, VELE akarom leélni az életemet. 

Történt, hogy nemrég beszereztem egy csomó esküvői magazint. Ruhákat nézegetni, ötleteket meríteni. Nagyon jó szórakozás, de beparáztam attól, hogy minden apró részletre fogok vajon gondolni? Mit fogok elfelejteni????

Esküvőszervezőt nem akarunk fogadni, felesleges pénzkidobás, mikor tényleg csak a szűk család lesz jelen a vacsorán. És a szertartáson sem lesz tömeg, inkább meghitt eseményt szeretnénk. Nekem nincs gyakorlatom esküvő-szervezésben, nem tudom, hogy mi minden az, amire oda kell figyelni. Szeretném, ha mi ketten szerveznénk meg, mindenki másnak csak annyi legyen a feladata, hogy megjelenjen 698 nap múlva. Azt hiszem, szükségem lesz egy határidő-naplóra, meg egy nyitott, megválaszolatlan kérdések táblázatra... És egy lelkes partnerre, aki nem bíz rám mindent, és aki néha töri a fejét azon, hogy mi hogy legyen. Ehhez persze még kap jópár hónap felkészülési időt :D

Hova és hányan

A napokban Marci előszedett egy utazási prospektust, amiről eszembe jutott a nászút. Méghozzá a legnagyobb problémám, hogy hányan  is menjünk nászútra? A logikus válasz az lenne, hogy ketten. És szeretném is, de nagyon. De ismerem magamat, hogy nem tudnék nyugodt szívvel pihengetni, amikor a gyerekek távol vannak tőlünk. Nagyon nehéz ilyen döntést meghozni. Hogy simán lemondjak egy hétről, amit négyesben is tölthetnénk, azért, hogy kettesben legyünk. Merthogy nászút, ahova ketten szokás menni... Pedig biztos élveznénk. Az tuti, hogy repülővel megyünk, tengerpartra, egy magasabb szintű szállodába.  Talán valamelyik romantikus sziget. Európában. Túl messzire ugyanis nem szeretnénk menni.  Mindenesetre időnk még van eldönteni, de ez örök dilemma számomra.

Tervezgetünk

Merthogy még tényleg csak tervezgetünk. Van egy elképzelésünk az időpontról. 2011. szeptember 10. A megismerkedésünk ötödik évfordulója. Ennél korábbi elképzelhető, de későbbi nem. És egyre inkább az az érzésem, hogy Gyulán fogjuk megtartani. Annyira szép kisváros. A vacsorán tényleg csak a család lesz jelen, és teljesen mindegy, hogy a gyulai rokonságnak keresünk Pesten szállást, vagy fordítva...